A cigányok gyakran a muzsikálással vívták ki a többségi társadalom elismerését, szeretetét.
Csepelen cigányzenészek muzsikáltak Beatrix királyné mulattatására (1489).
Hyppolit esztergomi érsek udvarában is játszottak cigány lantosok. Később arról értesülünk, hogy II. Lajos királynak a lóversenyek szüneteiben cigányok zenéltek (1525).
Izabella királynő erdélyi udvarában a „legkiválóbb” egyiptomi
„hegedűsök” zenéltek (1543). A törökök is nagyra értékelték a cigány muzsikusokat. A protestáns erkölcsi felfogás sokáig rossz szemmel nézte a zenét és a táncot.
Marosvásárhelyen például tilos volt a muzsikálás a házaknál, a kocsmákban, sőt még a lakodalmakban is (1649).
A cigány zene így elsősorban muzulmán és katolikus területeken terjedt el és virágzott. Tudjuk például, hogy a budai pasa dobosként egy cigány embert alkalmazott (Kaszim bin Abdullahot), akinek Ráckevén egy igen előkelő háza is volt.
Amikor pedig a budai pasa unokáját körülmetélték (1582), az ünnepi menet élén 3 török
ruhába öltözött cigány zenész haladt (lásd a metszeten). Fennmaradt
Galánthay Esterházy Ferenc gróf kiváltságlevele, amelyben öt cigány zenésznek adott adómentességet (1751).
A cigányok más mesterségekben is jeleskedtek. Híresek voltak a cigány kovácsok.
Egyszerű technikákkal (az üllőt a földre letéve, a tüzet bőrtömlő segítségével szítva) sok munkát helyben és olcsón el tudtak végezni. 1500-ban a temesvári várban a cigányok ágyút öntöttek. Ez azt mutatja, hogy a kovácsmesterséget magas fokon gyakorolták, és ezzel a török elleni harcokban rendkívül hasznos feladatokat tudtak ellátni. Amikor Kolozsvárott megnyitották a híres Házsongárdi temetőt, a szükséges szegeket a cigányvajdától vásárolta meg a város (1585). Ezek az epizódok szép emlékei a békés együttélésnek cigányok és nem cigányok között. Azt bizonyítják, hogy olyan korszakokban, amikor a romák megélhetése biztosítva volt, amikor a munkájuk által hasznos tagjai tudtak lenni a társadalomnak, akkor nagyobb feszültség nem volt cigányok és nem cigányok között.
Egészen sajátos kapcsolat fűzi össze a cigány embert (különösen is a lovári törzs tagjait) a lóval. A ló birtoklása nagy büszkeséggel tölti el, és lehetővé teszi számára a szabad mozgást. Ezért is került be olykor a cigányoktól a bíróságon elvárt eskü szövegébe a következő kitétel: ’Ha igazat nem mondanék, első cserélésemben az a lovam csudává váljon és szamárrá légyen’. A cigány lókereskedő rendkívül ügyes abban, hogy a nála levő lovat feljavítsa, az üzlettársat meggyőzze, a lovát egyre jobbra cserélje, majd végül haszonnal eladja. A lókereskedés kapcsán igen gyakran felmerült a lólopás vádja is, amely azonban sokszor alaptalan volt, illetve nem csak cigány kereskedők esetében fordult elő.
A cigányok egyébként is ügyes kereskedők voltak. Budán például a török időkben borral is kereskedtek.
A város borkereskedelmének jelentős részét egy Szinán nevű cigány kereskedő intézte, aki a budai cigány közösség elöljárója (kethüdája) is volt.
A török birodalomban sok helyen katonaként is szolgáltak cigányok. Így a ruméliai területen tudunk kb. tízezer cigánykatonáról.
Egyes cigányasszonyok gyógyítással is foglalkoztak. Ezt a tevékenységet a törvények sok helyen mint ’varázslást’ tiltották. Például Kassán (1610-ben) bevádolták a híres prédikátort, Alvinczy Pétert azzal, hogy a családja egy cigányasszonynak (Baltazár vajda feleségének) a gyógyító segítségét vette igénybe.
Cigányok dolgoztak a dési sóbányában, és aranymosóként Sebes környékén. A dési cigányok adómentességet is kaptak (1556), cserébe a sóbányákban végzett rendkívül fontos munkájukért. Egyes esetekben cigány mesterek hajókat is javítottak. Gyakori mesterségek voltak még a cigányok között a teknővájó, a kanalas, a kosárfonó, a medvetáncoltató, a tenyérjós, a kártyavető, a rézműves, a köszörűs, a vályogvető és a csizmadia.
Gyakran azonban a mások által megvetett munkák jutottak nekik, így voltak hóhérok, pecérek (a kóbor kutyák begyűjtői és kiirtói), dögeltakarítók, levélhordók, és cigány prostituáltakról is maradtak feljegyzések (1567, Kolozsvár).
A késői források megemlítik cigányok közreműködését Dózsa György kivégzésében (1514). Lehetséges azonban, hogy csak a vastrón és máseszközök elkészítésében volt szerepük. Egyes területeken a cigányok több fajta tevékenységet is elvállaltak, és ezek elvégzésére elkötelezték magukat.
Így a beckói és a surányi uradalmakban a kovácsolás, a szénagyűjtés, szállítás, és évi 2 forintadó befizetése volt a feladatuk.
A közönséges jobbágyok évi adója 2 forint volt ebben az időben. Az 1558-as és1560-as erdélyi országgyűlés ezzel szemben a cigányok adóját csak 1 forintban állapította meg a szegénységük miatt. Ezt a könnyítést más szegényebb sorsú csoportoknál is alkalmazták.
|
