Vissza a főoldalra
 
     
Kik vagyunk?ProgramunkCsatlakozz!AktualitásokMagazinKapcsolat
Történelem
Művészet
Sport
Recepttár
Elbeszélések
Mesék
Versek
Kisfilmek
 
 
Fényes győzelem Rómában
22:3-ra nyert a magyar cigány fociválogatott a Svájci Gárda csapata ellen
2010.03.05. A A A
22:3-ra nyert a magyar cigány válogatott a Svájci Gárda focicsapata ellen Rómában. A parancsnok, akinek magyar felesége van, megígérte, hogy egy visszavágóra eljönnek Magyarországra, Szombathelyre - mondta a Vatikáni Rádiónak Mezei István, a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott menedzsere, aki hozzátette, a Svájci Gárda csapatának olyan élményben lesz része, amit soha nem fognak elfelejteni.


Földesi Károly, a cigány válogatott kapitánya elmondta: a csapat 1992-ben alakult meg Európában elsőként, az alapítók közt többek között ott volt Mezei István és Puskás Ferenc is. Mára beutazták fél Európát, 118 mérkőzést játszottak, ebből egy volt vereség, és egy döntetlen. A csapat titka az egységben rejlik. A csapatagok életében nagy szerepe van a vallásnak, az őket kísérő atya misét celebrált a mérkőzés előtt, és játszott is a csapatban.

Flavio Bundi, a Pápai Svájci Gárda kapitánya a mérkőzés másnapján a Vatikáni Rádióban úgy nyilatkozott: „Nem tudom, hogy a tegnapi játszma mennyire járult hozzá ahhoz, hogy eloszlassa a cigányokkal szembeni előítéleteket. Azt azonban bebizonyította, hogy a romák nem pusztán kéregető népek. Valószínűleg, ha azokkal a barátainkkal, akikkel tegnap együtt fociztunk, a Vatikán bejáratánál találkoztam volna, nem azonosítottam volna őket az előbbiekkel. A tegnapihoz hasonló találkozó hozzájárulhat ahhoz, hogy elgondolkozzunk: ki áll a cigányokkal szembeni előítélet szítása és kihasználása mögött. A pályán nyilvánvalóvá vált, hogy egyformák vagyunk, nincs közöttünk különbség.” Bundi kifejezte reményét, hogy a cigány válogatott meghívására valóban sor kerülhet a magyarországi visszavágóra.

forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
További cikkek
C. Ronaldo az Orczy téren
A jövő évi Eb-n is pályára léphet a kisebbségi válogatott
Hajrá Orczy-kerti Farkasok!
Fényes győzelem Rómában
Összes cikk megtekintése
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Makai István köszöntője
Caramel: Együtt
II. Roma-magyar véradó nap
Roma-magyar közös ebéd
Egy közös asztal mellett elfogyasztott ebédre és egy jóízű beszélgetésre szeretnénk meghívni Önt. Egy asztalnál ülve könnyebben megérthetjük és megismerhetjük egymást…
Hm... Ez érdekel!
A közoktatásról
Úgy véljük, a romákat érintő súlyos előítéletek és a hazai cigányságot sújtó hátrányok csökkentéséhez, megszüntetéséhez az oktatás és képzés jelenti az egyik legfontosabb esélyteremtési, esélykiegyenlítési lehetőséget…
Hm... Ez érdekel!
 
             
Webmesterünk a közös jövő!
Címünk: 1073 Budapest, Barcsay u. 11. Tel.: (06-1) 789-0517 Fax: (06-1) 789-0518
E-mail címünk: info@rptinfo.hu
 
English