Az első cigányokkal szembeni törvények a Német Császárság területén és
Spanyolországban születtek. Az 1498-as freiburgi birodalmi gyűlés az eddigi menleveleket semmisnek nyilvánította, és a cigányokat kitiltotta a birodalomból.
1510-ben Luzern akasztás terhe mellett minden cigányt kitiltott a konföderáció területéről. Született olyan törvény is (1686-ban Brandenburgban), amely megtiltotta, hogy cigányt bárki lakóhelyhez juttasson. 1714-ben a mainzi érsekség területén rendelték el a cigányok felkutatását és kiűzését. I. Frigyes porosz király rendeletet adott ki (1725), amely szerint minden 18 év feletti cigány, akit az ország területén találnak, felakasztható. Ebben az időben Poroszországban igen sok cigányt akasztottak fel. Sokszor a határok mentén akasztották fel őket, hogy elrettentsék az országba esetleg belépni akaró társaikat.
Ekkortájt több hírhedt cigány rablóbanda is garázdálkodott a német birodalom területén. Hemperla bandáját
1726-ban, Jakob Reinhardt (Hannikel) bandáját 1787-ben számolták fel. A banda tagjait megkínozták és kivégezték.
A Felső-Rajna vidéken 1720-ban állították fel az első fejvadász csapatot a cigányok ellen. Az ilyen szervezett cigányvadászatokat ‘Heidenjacht’-nak nevezték. Egy 1734-es hesseni törvény szerint a cigányokat bárki szabadon lelőhette. Egy halott cigányért 3, egy élőért 6 tallér volt a cigányt elfogó ember jutalma, valamint megtarthatta a cigány holmiját. Jütlandban még a 19. századból is tudunk olyan cigányvadászatról, melynek 260 halottja volt.
Az 1499-es és az ezt követő spanyolországi törvények rabszolgasággal vagy gályarabsággal büntették azokat a cigányokat, akik nem telepedtek le. Volt olyan eset (1749-ben) amikor mintegy 9 -12 ezer cigányt fogdostak össze válogatás nélkül. Oviedo püspöke adta ezt a tanácsot a spanyol királynak, hogy fogják el a cigányokat. Egy részüket a hajóépítő dokkokba, egy másik részüket az almadéni higanybányákba, vagy a fegyvergyárakba szállították. Volt, aki 16 évet húzott le ilyen helyen. A La Carraca-i fegyvergyárban az ott dolgozó cigányok fapriccseken, takaró nélkül, bilincsekkel a falhoz láncolva aludtak. A rendelkezés ellen nagy volt a felzúdulás, ezért a király később engedélyezte, hogy azok a cigányok, akiknek a jó magaviseletét valaki igazolja, hazatérhettek. Igen sok pap állított ki ilyen igazolásokat cigányok számára. Amikor néhány elhurcolt cigány család házait el akarták árverezni, kiderült, hogy a cigányok házai a fogolykiváltó szerzetesek területén a szerzetesek segítségével épültek.
Angliában és Skóciában még véresebb eseményekre került sor. 1541-ben Angliából és Skóciából halálbüntetés terhe mellett kitiltották a cigányokat. Sok helyen valóságos hajtóvadászat indult a cigányok ellen, és igen sok cigányt akasztottak fel. Egy 1572-es törvény szerint a csavargó, vagy koldus korbácsoltassék meg, és a jobb füle szúrassék át egy hüvelyknyi kerületű forró vassal. 1636-ban Haddingtonban egy persorozat lezárásaként a cigány férfiakat felakasztották, a gyermektelen nőket vízbe fojtották, az anyákat megkorbácsoltatták, és bélyeget égettek az arcukba.
A halálos ítéletek egészen 1650-ig tartottak, amikor Bury St. Edmundsban 13 embert akasztottak fel a vándorcigányság vádjával. A kegyetlen - ha nem is halálos - ítéletek azonban folytatódtak, így például 1715-ben Glasgowban egy embert megkorbácsolásra és mindkét fülének levágására ítéltek, mert ’megrögzött cigány és ingyenélő’.
Svédországból az 1540-es években kezdték kiűzni a cigányokat. Franciaországban az 1666 os törvény alapján bármely cigányt tárgyalás nélkül, azonnal a gályákra lehetett szállítani. Sok helyen elvették a roma családoktól a gyermekeiket, hogy majd keresztény módon neveljék fel őket. Az elvett kisgyermekek nagy százaléka igen hamar meghalt az intézetekben. A forradalom előtti években Franciaországban a rendőrség sok helyen a szó szoros értelmében vadászott a cigányokra. 1802-ben pedig sok cigányt fogdostak össze, hajón Afrikába vitték, és ott a sorsukra hagyták őket. Portugáliában is gyakorlattá vált (1674-tôl), hogy a cigányokat vagy a gályákra hurcolták, vagy a gyarmatokra vitték.
A Velencei Köztársaság 1549-tôl kezdve tiltotta ki a területéről a cigányokat. A rendeletnek ellenálló cigányokat szabadon meg lehetett ölni. A Pápai Állam területéről az 1552-es évtől kezdve tiltották ki a cigányokat. Az 1568-as Ravennai Zsinat felszólította a püspököket, hogy űzzék el egyházmegyéjükből azokat a cigányokat, akik nem élnek keresztényhez méltó életet, és babonaságokban hisznek.
A lepantói (törökök elleni) tengeri csata (1571) előtt sok gályarabra volt szüksége a keresztény flottának. Ezért a Pápai Állam területén is elfogtak 8 cigányt, és a gályákra hurcolták őket. A rendelkezés ellen többen tiltakoztak, így a flotta káplánja és Néri Szent Fülöp is. A tiltakozás eredménytelen volt, a nyolc ember sorsáról további információ nem maradt fenn.
Néhány esetben egyes cigány családok azonban letelepedési engedélyt kaptak, így például 1568-ban egy Antal nevű cigány és a vele levő családok kaptak ilyen engedélyt Perugia városában. Rómában egy cigány negyed is kialakult, a Rione dei Monti kerületben. A negyed egyik utcáját cigányok utcájának hívták (strada dei li zingari). Az itt élő cigány családok lakbért fizettek, üzleteket tartottak fenn. Sajnos sok esetben az egyházban is eluralkodott a cigányellenesség. Egy Laurentius Petri nevű svéd evangélikus érsek (1560-ban) megtiltotta a lelkészeknek, hogy cigányokkal foglalkozzanak, a gyerekeiket megkereszteljék, a halottaikat eltemessék.
Baszk vidékeken sok helyen a templomban külön padsort jelöltek ki a cigányoknak. Sok olyan pap volt, aki cigányokkal nem akart foglalkozni.
A Sienai Zsinat (1599-ben) találóan jegyzi meg, hogy a cigányok olyanok, mint a juhok, akiknek nincs pásztora.
A cigányellenes intézkedések a legutóbbi időkig jellemezték egyes országok politikáját.
Következő témakör: Emberek a cigányság érdekében
|
