Nyugat-Európa nem hosszú ideig nyújtott otthont a cigányság számára. A felbukkanásukat rögzítő dokumentumok és az első cigányellenes rendelkezések kelte között nagyon rövid idő mutatkozik. Itáliában már felbukkanásuk évében üldözik őket, Svájc 15 évig toleráns velük, Anglia és Skandinávia első ilyen jellegű rendelkezései 1531-ből és 1563-ból valók, melyek kiutasítják és halállal fenyegetik meg őket. Spanyolországban a mórokkal és a zsidókkal együtt kezdik üldözni őket az 1492-es és 1499-es törvények. Még 1479-ben a Német Birodalmi Gyűlés is kémeknek nyilvánítja őket, és megfosztja minden joguktól a cigányokat.
Tehát azt tapasztalhatjuk, hogy a cigányság, amely a XIV. század végén kénytelen a Balkánról elmenekülni a török veszedelem elől, még egy évszázadig sincs nyugalomban Nyugat-Európa területein, és máris újabb üldözésnek van kitéve.
A centralizált államhatalom jegyében szerveződik a társadalom a XV.-XVI. században Nyugat-Európában. A nagy földrajzi felfedezések kora ez, Európa gazdasági élete forrong, kezdetét veszi az eredeti tőke-felhalmozás. A polgárosodó társadalmak számára egyre nagyobb problémát jelentenek a vándorló cigánycsoportok. E társadalmak részéről tolerálhatatlan volt a felfogásuk a hatalomról, az államról és a magántulajdonról. A cigány csoportok vérségi szerveződésű, a nemzetségi autonómiát tiszteletben tartó közössége pedig nem tudott megbarátkozni a jobbágyi munkával, a megtelepedés gondolatával, a nyugati feudális rendbe való beilleszkedéssel, az asszimilációval, valamint szokásainak azonnali feladásával. Az egyre erősödő államhatalom még saját uralkodó osztályával is harcban állt. Érthető, hogy az abszolút monarchia uralma alatt még kevésbé volt mód ennek a szabad életformának az elfogadására.
A szakadék nagyon nagy volt a két életforma között, ami elkerülhetetlenné tette a véres összeütközéseket. Bár Nyugat-Európából soha nem tudták véglegesen kiűzni a cigányokat, de lélekszámukat egyre szigorúbb intézkedésekkel korlátozták.
A kedvező fogadtatás után igen hamar nehézségek is adódtak a cigányok és a befogadó országok kapcsolatában, főként Nyugat-Európában. Ezeknek a feszültségeknek több oka is volt. A cigányság egy része nem akart letelepedni, nem akart jobbágyi munkát végezni. Liszt Ferenc, a híres zeneszerző és a cigányok nagy védője írta: „Európa népei között egyszerre csak megjelent egy nép, igazság szerint nem tudhatja senki, hogy honnan került. Elszéledt földrészünkön a hódítás vágyának jele nélkül, de egyszersmind anélkül is, hogy a letelepedésre engedélyt kért volna. Nem kíván leigázni senkit, de az alattvalóságot is megtagadja” (Liszt Ferenc: A cigányokról és a cigányok zenéjéről. Pest, 1861, 5. oldal). Másik jelentős probléma a koldulás és a lopás volt.
Állandó munka hiányában a cigányok nehezen tudták a megélhetésüket biztosítani. A magántulajdon fogalma sem alakult ki náluk olyan erősen, mint Európában. A vándorló élet során a cigányok egy-egy területen a használható terményeket felélték, azután továbbmentek. A vándorcigányok nem ismerték a fáradságos munkával megtermelt élelmiszer értékét. A cigány nagycsaládokban minden közös volt, bárki a másik holmiját használhatta. Több helyen a cigányok kolduló térképeket is készítettek, bejelölve ezen, hogy hol szoktak kapni valamit, hol nem. Gyakran a házak falára és a kerítésekre is rajzoltak titkos jeleket, amellyel egymást eligazították, vagy segítettek a jóslással foglalkozó társaiknak. A jelek jelentései ezek voltak: jó emberek; a polgármester háza; itt loptunk; tegyetek valami kárt; itt lehet pénzt keresni kártyával; a háziasszony gyereket szeretne; házasságot terveznek stb.
Egyes csoportok gyakran szinte betanult szófordulatokkal, színészi gesztusokkal, a gyerekek sírásával igyekeztek az adakozó szívét maguk felé fordítani. Számos előítélet is kialakult a cigányokkal szemben. Sokan török kémeknek tartották őket. Mások azt mondták, hogy járványokat, betegségeket hoznak.
Következő témakör: Az egyes országok cigányellenes törvényei
|
