Vissza a főoldalra
 
     
Kik vagyunk?ProgramunkCsatlakozz!AktualitásokMagazinKapcsolat
Történelem
Művészet
Sport
Recepttár
Elbeszélések
Mesék
Versek
Kisfilmek
 
 
A vaserejű Móga
2010.04.07. A A A
Nagyon régen történt, amit most elmondok. Én is úgy hallottam gyermekkoromban egy nagyon öreg cigánytól. Hogy igaz volt-e vagy sem, ki kell találni. A cigányok akkoriban nem házban laktak, mint manapság, hanem sátorban.

Egy ilyen sátorfaluban lakott egy roppant nagy erejű cigány. Olyan erős volt, mint a vas. Úgy hívták, hogy Móga. Mindenki ismerte a környéken, nemcsak a cigányok. De amilyen erős, olyan jószívű, csendes ember volt. Éjszakánként hol ebben, hol abban a sátorban hált, ahol éppen helyet adtak neki, mert felesége, családja nem volt.
Egyetlen igaz jó barátja volt: egy fürge, virgonc cigányfiúcska. Hogy, hogy nem, talán elunták ott a faluban, s egy szép napon elindultak kóborolni. Ahogy mentek, mendegéltek, egyszer csak egy lakatlan, szép tanyához értek.
- Nézzünk be ebbe a tanyába - mondta a fiú.
- Jól van - hagyta rá Móga szokása szerint.
Hát amint benéztek, még a szemük is elállt forgásában a nagy rémülettől. Ott látták a harmincnyolc fejű sárkányt.
- Oda nézz, fiam! - mondja Móga. - Ahol ni, az uraság gyíkja!
Nem látott még Móga sárkányt soha életében. Gondolta, hogy a gazdag uraság ilyen hatalmas gyíkot tart magának tanyaőrzésre. Mert az tudni való, hogy sárkányok most már nemigen vannak, de régen, amikor még voltak, nagyon hasonlítottak a gyíkokra. Csakhogy a gyík egészen kicsi, és egy feje van, a sárkány meg rémítően nagy, és sok-sok feje van. No meg szörnyűségesen csúnya is.
- Üsd agyon, Móga, ezt a szörnyűséget! - kérte a cigánygyerek. - Úgy látom, nagyon veszedelmes jószág!
- Nem ütöm, kisfiam, mert hátha raboskodnom kell miatta - aggodalmaskodott Móga.
A kisgyerek azonban addig könyörgött neki, míg végül is kicsavart egy vastag akácfát, és a sárkányt egy csapásra agyonütötte. Mind a harmincnyolc feje véresen zuhant a földre.
- No, agyonvertük az uraság gyíkját - sóhajtott Móga -, emiatt biztos raboskodni fogok. Szaladjunk, szaladjunk valahová, és bújjunk el!
Szaladtak, mint a nyúl. Futás közben azonban utolérte őket az agyonütött sárkány testvére, a harminckilenc fejű sárkány; meg akarta bosszulni testvére halálát.
Mikor Móga látta, hogy bajban van, nem volt rest, futtában kirántott egy akácfát, hátrafordult, és egy csapásra agyonütötte a harminckilenc fejű sárkányt, hogy csak úgy zuhant az úton keresztül. Ők ketten pedig mentek tovább, mintha mi sem történt volna. Amint bandukolgattak, találkoztak a szolgabíróval, velük szemben hajtatott az úton négyes fogatú hintaján.
Ahogy a szolgabíró meglátta őket, azonnal megállíttatta a hintót. Gyanús volt neki Móga, mert látta rajta, hogy cigány; biztosan megszökött valahonnan - gondolta -, mert cigány abban az időben csoportosan, családostul járt-kelt, vándorolt. Magához intette. Ahogy odaért Móga a szolgabíróhoz, a kocsis azonnal lefogta, és odakötözte a hintósaroglyához, s hajtott is tovább, hogy átadja a községházán a perzekútoroknak és komisszáriusoknak, ahogyan akkoriban a törvény embereit hívták.
Így bandukolt szegény Móga a saroglyához kötve, a kocsi után.
A kisgyerek azonban elszaladt, s csak messziről követte a szolgabíró hintaját; közben azon gondolkozott, hogyan tudná megszabadítani Mógát. Tudta, hogy Móga nagyon szereti a bagót, és már régen nem bagózott. A kocsi után iramodott hát, és elkiáltotta magát:
- Móga! Gyere, adok neked bagót. Állj meg, Móga!
A bagó hallatára Móga hirtelen megállott, de megállott a kocsi is. A négy ló meg sem bírta mozdítani. Megijedt a szolgabíró Móga nagy erejének láttán. Megkérte kocsisát, szálljon le, oldozza el Mógát, mert még tönkreteszi õket nagy erejével.
Mihelyt a községházára ért, elmesélte a perzekútoroknak, amit az úton tapasztalt. A cigány nevét azonban nem tudta megmondani, mert abban az időben nem volt még igazolvány vagy efféle. A perzekútorok azonnal intézkedtek, hogy minden cigányt hajtsanak a községházára. Úgy is lett.
Móga is engedelmesen elballagott a többi cigánnyal együtt, de vitte magával a cigányfiút is. A sok cigány felsorakozott a községháza udvarán. Mikor mind együtt voltak, a szolgabíró is kiment, s azonnal ráismert a sok cigány között Mógára.
- Ez volt az - mondta a perzekútoroknak.
Mógát vallatóra fogták. Szegény félelmében mindent tagadott. A fiúcskának azonban sehogy sem fért a fejébe, miért kell letagadni azt, ha valaki agyonüt egy sárkányt. Odalépett hát a perzekútorok elé, s megmondta nekik, hogy a két sárkányt bizony Móga ütötte agyon. Egyiket a tanyában, másikat pedig az országúton, futás közben.
A perzekútorok dehogyis haragudtak Mógára, hiszen a két sárkány tenger sok kárt okozott a környéken, elpusztítani azonban senki sem tudta őket. Megveregették Móga vállát, de megkérdezték tőle, mit kér ezért a világraszóló cselekedetéért. Móga szerény volt. Nem kért egyebet, mint a falu minden házától egy kenyeret és egy pofa bagót.
- Jól van, Móga, megkapod, mert derék módon viselkedtél, megszabadítottál bennünket a sárkánytól! mondták a perzekútorok, miközben örültek, hogy Móga csak ilyen keveset kért.
Móga nagy erejének a híre elterjedt az egész környéken. Fülébe jutott ez Hét-Falu-Hét-Legényének is. Azért hívták Hét-Falu-Hét-Legényének, mert hét falutól sem félt, és hét legény ereje volt benne. Elment hát a községházára, és megkérte a perzekútorokat, hadd nézhesse meg a hatalmas sárkányölő Mógát.
A perzekútorok behívták Mógát. Jött is azonnal, de megint hozta magával legjobb barátját, a cigányfiúcskát is.
- Itt vagyunk, mit akarnak velem? - kérdezte szolgálatkészen.
Hét-Falu-Hét-Legénye kezet fogott Mógával: alaposan megropogtatta, hogy csillogtassa erejét. De ugyancsak kicsordultak fájdalmában a könnyei, mikor Móga visszaszorította!
- Hallod, Móga, én vagyok Hét-Falu-Hét-Legénye; hallottam, hogy két sárkányt agyonütöttél. Azért hívtalak, hogy megbirkózzam veled. Látni szeretném az erődet, mert nem tűrhetem, hogy egy rongyos cigány nálam erősebb legyen.
Móga nagyot nézett, de lenyelte a sértést, hisz nem először hallott ilyesmit; odahajolt a fiúcskához, és súgva kérdezte meg:
- Menjek? Ne menjek?
A fiúcska csak biztatta, mint mindig:
- Menj, ne félj, Móga!
- Jól van, kipróbálhatjuk az erőnket - mondta erre Móga a legénynek.
Hét-Falu-Hét-Legénye megkérte a komisszáriusokat, hozassanak neki két új istrángot.
Hozattak.
A legény az istrángokat rákötötte a mellére, szorított rajtuk egyet, és pitt-patt, egyből széjjelszakadtak.
- No, ezt csináld utánam, ha tudod! - dicsekedett a legény.
Látta ezt Móga, s nem két, hanem négy istrángot kért, jó zsírosakat, vastagabbakat, erősebbeket. Rákötötte õ is a mellére, szorított rajtuk egyet: hát pitt-patt, az istrángok széjjelszakadtak.
A komisszáriusoknak még a szájuk is tátva maradt. A hencegõ Hét-Falu-Hét-Legénye szégyellte ezt nagyon, s így szólt:
- Hát, Móga, ezt nem hittem volna rólad! Ilyen erős emberrel még életemben nem találkoztam. Most azt akarom, hogy gyere, s birkózz meg velem!
- Komisszárius uraim - szólt Móga -, alázatosan megkérem nagyságtokat, csak úgy megyek birokra, ha megígérik, hogy nem lesz semmiféle bántódásom, ha ennek a legénynek akaratom ellenére baja esik!
A komisszáriusok megígérték.
Birokra keltek. Arra nem is került sor, hogy Móga földhöz vágja Hét-Falu-Hét-Legényét, mert alighogy hozzányúlt, s egy kicsit megszorította, azonnal összetört három oldalbordája. Móga, mihelyt érezte, hogy ropognak a csontok, azonnal elengedte.
Hét-Falu-Hét-Legénye most már nem hencegett.
- Hát, Móga, te százezerszer erősebb vagy, mint én! Nem hittem volna - hebegte, s a nagy fájdalomtól összeesett.
Hét-Falu-Hét-Legényét feltették egy kocsira, és hazavitték.
Utána Móga a kisfiúval együtt elindult házról házra, hogy a komisszáriusok megígérte kenyeret és bagót elkérje. Ahogy járnak házról házra, egyszer csak rátalálnak Hét-Falu-Hét-Legényének a házára is. Móga nem akart bemenni, de a kisgyerek beunszolta. Legnagyobb csodálkozásukra Hét-Falu-Hét-Legénye nagyon kedvesen fogadta őket: kezet fogott velük, mindkettőjükkel, és asztalhoz ültette őket. Behívta az édesanyját, s bemutatta neki Mógát.
- Látod, édesanyám, ez az a nagy erejű cigány, aki összetörte a bordáimat; de megérdemeltem, mert nagyon hencegős, dicsekvő voltam. Azt hittem, nálamnál erősebb ember nincs a földkerekségen. Ne haragudj rá, édesanyám, mint ahogy én sem haragszom, hiszen én voltam a hibás.
Majd Mógához fordult, s így szólt:
- Vártalak, mert éreztem, hogy eljössz hozzánk! Addig nem is tudtam meghalni. Áldjon meg az Isten, és kívánom, hogy légy még erősebb, mint most vagy.
Móga csak nézett maga elé, és könnyezett.
- Édesanyám - fordult ismét az anyjához a legény. Utolsó kívánságom még az, hogy úgy szeresse Mógát, ahogy engem szeretett. Ha betér hozzánk, adjon neki enni-inni, ahogy nekem adott!
Ezzel Hét-Falu-Hét-Legénye lefeküdt az ágyra, és meghalt.
Móga nagyon sajnálta Hét-Falu-Hét-Legényét, hiszen ő nem akarta halálát okozni. Körülállták az ágyát, és mindhárman megsiratták. Aztán Móga megcsókolta Hét-Falu-Hét-Legénye édesanyjának kezét, és a cigányfiúval hazaballagott.
De szomorúsága Hét-Falu-Hét-Legényének halála miatt nem akart elmúlni. Bánatában nem szólt senkihez, csak járt-kelt, szomorkodott. Se enni, se aludni nem bírt.
Harmadnapra elkódorgott egyedül a határba, és egy dinnyeföld végén letelepedett. Nézegette a dinnyéket, hogy melyik milyen. Gondolta, úgyis ő mentette meg ezt a nagy dinnyeföldet a sárkány étvágyától, hát leszakíthat egy dinnyét. Ízlett neki, megette. Majd egy másikat is megmetszett, de az nem volt elég érett, eldobta. Így szedegette egyik dinnyét a másik után. Amelyik jó volt, megette, amelyik rossz volt, eldobta. Igen ám, de a dinnyeföldet őrizték a gazda gyermekei. Mikor látták, hogy Móga hogy pusztítja a dinnyéket, rajtaütöttek, megkötözték, és bekísérték a községházára a perzekútorokhoz. Hogy a hatalmas erejű Móga hagyta magát a gyermekektől megkötözni, nem kell csodálkozni azon, mert amilyen erős volt, ugyanolyan jószívű is, és gyermeket soha még szóval sem bántott.
Mikor a perzekútorok meglátták Mógát megkötözve, és hallották, hogy a gyerekek kötözték meg, elcsodálkoztak.
- Hogy ijedhettél meg te, Móga, ezektől a gyerekektõl?
- Gondoltam, hadd szórakozzanak velem - felelte mosolyogva.
- Miért mászkálsz annyit, és miért nyúlsz a máséhoz, Móga? - faggatta az egyik komisszárius.
Móga ekkor így szólt:
- Mennem kell és vándorolnom, mert házam nincs; nyúlnom kell a máséhoz, mert semmim sincs. Tudom, hogy ez nem jól van így, de mit csináljak? Mert ha nekem meg is adják a perzekútor uraim által megígért kenyeret és pofa bagót, a többi cigánynak csak éhes marad a hasa. Nem nyúlnánk mi semmihez, ha lenne otthonunk és abban valamicskénk!
A perzekútorok aztán elengedték Mógát, s neki is meg a többi cigánynak adtak egy-egy házhelyet, amire házat építhettek, meg egy kis földecskét is, amin dolgozhattak. Nem is vándoroltak tovább a cigányok, ott maradtak azon a helyen, és Mógát megválasztották vajdának.
További cikkek
Cigány átok - az évezredes, rettegett titok
Zöld Marci, Erős Zóga
Árpád király három ikerfia
A vaserejű Móga
Betyár volt-e Cigány Jóska?
Összes cikk megtekintése
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Makai István köszöntője
Caramel: Együtt
II. Roma-magyar véradó nap
Roma-magyar közös ebéd
Egy közös asztal mellett elfogyasztott ebédre és egy jóízű beszélgetésre szeretnénk meghívni Önt. Egy asztalnál ülve könnyebben megérthetjük és megismerhetjük egymást…
Hm... Ez érdekel!
A közoktatásról
Úgy véljük, a romákat érintő súlyos előítéletek és a hazai cigányságot sújtó hátrányok csökkentéséhez, megszüntetéséhez az oktatás és képzés jelenti az egyik legfontosabb esélyteremtési, esélykiegyenlítési lehetőséget…
Hm... Ez érdekel!
 
             
Webmesterünk a közös jövő!
Címünk: 1073 Budapest, Barcsay u. 11. Tel.: (06-1) 789-0517 Fax: (06-1) 789-0518
E-mail címünk: info@rptinfo.hu
 
English