Nyugat-Európában a cigányság egyre több országos és világméretű szervezetet hozott létre. Ennek a szerveződésnek nagy eredménye volt az első Roma Világkongresszus (1971, London). Itt született meg a cigányság jelmondata: ’Opré roma!’ (Fel, cigányok!), és ekkor választották ki a cigány himnuszt és zászlót.
A Göttingeni Roma Világkongresszus (1981) döntött a nyelv kérdésében is: a kialakítandó cigány irodalmi nyelv alapja a lovari és a khelderashi dialektus lesz. A cigány világszervezetek fő célkitűzése a vándor életmódhoz való jog elfogadtatása, és a romani nyelv valamint a cigány kultúra ápolása. Európa sok országában (pl. Franciaország) törvény kötelezi az önkormányzatokat, hogy létesítsenek alkalmas táborhelyet a vándorlók ideiglenes ott-tartózkodására. Amennyiben egy önkormányzat területén ilyen hely van, akkor az önkormányzatnak joga van más helyekről, ahol a nomádok illegálisan tartózkodnak, kiutasítani őket.
A szocialista tábor országaiban, és így Magyarországon is, sajátosan alakult a cigányság helyzete. A földosztáskor cigányok nem kaptak földet. A személyi igazolványok első kiosztásakor (1954) a cigányok zömmel fekete színű igazolványt kaptak (ami vagy az elveszett igazolvány helyetti pótigazolvány, vagy a megbízhatatlan elemeknek adott igazolvány színe volt). Ezt a megkülönböztető gyakorlatot 1956-ban beszüntették.
A Magyar Szocialista Munkáspárt 1961 júniusában határozatban rögzítette, hogy a cigányság nem egy külön etnikai csoport, vagyis nincs szükség a cigány nyelv, a cigány kultúra ápolására. Megszüntették a Cigányok Kulturális Szövetségét. A cigányságot egyszerűen egy sajátos szociális gondoskodást igénylő néprétegnek tekintették. A cigányság asszimilációjára, beolvasztására törekedtek. Ezt gyakran megalázó módon tették, például a kényszermosdatások esetében.
Az iskolákban külön cigány osztályok szervezését is engedélyezték. A cigány gyerekek jelentős részét kisegítő osztályokba helyezték. Egy budapesti kerületben például a gyerekeknek csak 3,7%-a volt cigány, ám a kisegítő iskolákban a gyerekek 20,5%-a cigány volt (1978-as adat).
Szociális téren néhány nagy és pozitívnak mondható lépést is megtettek, bár ezeknek is volt árnyoldala. Kb. 23 000 úgynevezett Cs (azaz csökkentett komfortfokozatú) lakást építettek romák számára. A lakások hol a roma család, hol az ingatlankezelő vállalat, hol az OTP tulajdonába kerültek.
A lakás felépítésére szánt összeget az OTP közvetlenül a kivitelező mesterembereknek fizette ki, akik gyakran csak bediktálták a bankban, hogy milyen munkákat végeztek el.
A lakások sok esetben rendkívül rossz minőségűek voltak (földre fektetett linóleumpadló, vályog falak, olyan padlás, amelyre nem lehet felmenni, mert könnyen beszakadhat, alig fűthető).
Az új lakások másik problémája az volt, hogy újra egy tömbben telepítették le a cigány népességet. A falu egyik vége helyett a másik végén építettek egy kicsit jobb minőségű telepet. A cigányok kb. 2/3-a még 1971-ben is telepeken élt. A telepen gyakran probléma volt a vízellátás, csatornázás hiánya. Sok esetben közös volt a villanyóra, amit így nem tudtak fizetni, ezért egy idő után a villanyt kikapcsolták.
Kétségtelenül nagy pozitívuma volt a kommunista időknek a szinte teljes foglalkoztatottság, ami szerény, de biztos megélhetést nyújtott mindenkinek. A cigányság esetében ez a régi mesterségek végleges elveszítését, és a segédmunkási, betanított munkási állásokat jelentette (kohókban, bányákban, nagyüzemekben, stb.).
A médiában a cigányság három alaptémában jelent meg: szegénység; bűnözés; kulturális és politikai elit. Mindmáig óriási szükség lenne egy valóságosabb, pozitív cigánykép megjelenítésére.
Következő Témakör: A rendszerváltozás óta
Forrás: Székely János: Cigány népismeret
|
