Vissza a főoldalra
 
     
Kik vagyunk?ProgramunkCsatlakozz!AktualitásokMagazinKapcsolat
Történelem
Művészet
Sport
Recepttár
Elbeszélések
Mesék
Versek
Kisfilmek
 
 
Zöld Marci, Erős Zóga
2010.04.07. A A A
Élt egyszer két cigány. Sógorok voltak. Az egyiket Erős Zógának hívták rettentő nagy ereje miatt, a másikat Zöld Marcinak, mert a munka helyett inkább a zöld gyepen heverészett. Azt mondja egyszer Erős Zóga Zöld Marcinak: - Te Marci, ló nélkül az ember nem egészen ember, lovat kell szereznünk! Pénzünk nincs, gyere, lopjunk magunknak két lovat.

Zöld Marcit nem kellett sokáig biztatni, rögvest el is indultak, egyenesen a méneshez. A csikósok éppen tarisznyáztak valahol: gyorsan kiválasztottak négy lovat, azzal uzsgyi, továbbálltak. Erős Zóga, mikor rá akarta akasztani lovára a kötőféket, észreveszi, hogy lovának nincsen álla. Csodálkozik Zóga, hogy mibe is akassza a kötőféket, mondja Zöld Marcinak:
- Hát ez mi az isten csodája? Nézd, ennek a lónak nincs álla!
- Sose bánd - mondja Zöld Marci -, ha már elkötöttük a lovakat, vissza nem engedjük. Tépelődni pedig otthon is ráérünk. Gyerünk gyorsan, mert még elcsípnek bennünket a csikósok.
Azzal két lóra felültek, másik lovukat pedig kötőfékszáron vezették. Minden baj nélkül bandukoltak hazafelé; a csikósok, úgy látszik, nem vették észre őket.
Ahogy hazafelé igyekeznek, valamivel éjfél után észreveszi Zóga, hogy nem a ló hátán ül, hanem a földön. Nyögve feltápászkodik a földről, körülnéz, azonban az áll nélküli lovat sehol se látja.
Nem sokat teketóriázott, felült a másik lóra. Sietve mentek tovább, áthaladtak egypár városon, mire rájuk virradt. Világoson jobban megnézték a lovakat, s azt tapasztalták, hogy a Zóga megmaradt lova úgy négyéves lehet.
Azt mondja Zöld Marci Zógának:
- Add nekem a kancádat, én adom érte az én két lovamat!
- Már hogy adnám oda neked az enyémet, mikor ez az egy legalább annyit ér, mint a te két lovad?
Zöld Marcinak azonban nagyon megtetszett a Zóga lova. Azt gondolta, ha Zóga nem adja cserébe, majd ellopja tőle.
Zöld Marci el is lopta a lovat Zógától, aztán eladta. Mikor Zóga észrevette a lopást, mindjárt sejtette, hogy Zöld Marci vitte el. Nagyon megmérgelődött, hogy sógora így elbánt vele, s elhatározta, ha a föld alól is, de előkeríti Zöld Marcit, és agyonveri.
Megtudta, hogy Zöld Marci a családjával befogott a kocsiba, és a városba indult. Utánuk eredt. Már majdnem utolérte őket, mikor Zöld Marci észrevette, hogy Zóga üldözi. Az út mellett mély árok húzódott, Zöld Marci gyorsan leugrott a kocsiról, és elbújt a mély árokban. Kökényfa botját is magával vitte. Mikor Erős Zóga előtte elhaladt, Marci botjával rá akart ütni a fejére, de elvétette. Erős Zóga észrevette Marcit, nekiment, és birkózni kezdtek. Több mint egy óra hosszat viaskodtak, de nem bírtak egymással. Zöld Marci tizenkét éves fia apja segítségére sietett, leugrott a kocsiról, elvette apjától a botot, hogy azzal üsse Erős Zógát. Erős Zóga azonban a fiú minden ütése elől kitért, így csapásai az apját érték. Addig-addig ment ez a küzdelem, míg Zöld Marci kifáradt, és elengedte Erős Zógát. Ezt látva a fiú futásnak eredt, de Zógának még sikerült a botot elvenni a fiútól. Zöld Marci látta, hogy most már befellegzett neki, azt pedig magáról tudta, milyen szörnyű a cigány haragja. Rémületében a kocsi alá bújt. Erős Zóga a dühtol lihegve ordította neki:
- Zöld Marci, bújj ki a kocsi alól, mert agyonütlek!
Zöld Marci könyörgésre fogta a dolgot:
- Erős Zóga, ne bánts engem, mert ha agyonütsz, árván marad a családom; mi lesz velük?
Erős Zóga azonban hajthatatlan maradt.
- Gyere ki, imádkozz előttem, mert agyonütlek!
Mit volt mit tennie, Zöld Marci kibújt a kocsi alól. Erős Zóga közben lehiggadt, nem bántotta, hanem kötőfékkel a kocsisaroglyához kötötte. Felült a kocsira, és visszahajtott vele Zöld Marci rokonságához. Voltak azok vagy harmincan. Mikor odaértek, így Szólt hozzájuk:
- Ide nézzetek, a híres Zöld Marcira! Hát ilyen erős rokonotok van? Megkötöttem, kipányváztam, bár megérdemelte volna, hogy megöljem, mert ellopta a lovamat. Megérdemelte vagy nem?
- Megérdemelte! - mondták a rokonok.
Erős Zóga otthagyta Marcit, hazaindult.
A rokon azért csak rokon, és mi tagadás, Marci pártjára állottak. Kilesték, amikor Erős Zóga Szőlős községben bement a faluvégi csárdába. Összeszedelőzködtek, és utána mentek.
A kocsmáros jól ismerte Erős Zógát. Mikor egy meszely pálinkát kért magának, kettőt adott neki. Az egész rokonság - mondom, voltak vagy harmincan - berohant a csárdába. Mikor Zóga meglátta Zöld Marcit, barátságosan megkínálta pálinkával. Zöld Marci azonban nem fogadta el.
- Miért nem fogadod el a pálinkámat, talán bizony haragszol rám? - kérdezte Erős Zóga.
- Haragszom biz én, s van is okom rá! Tudod, mit tettél velem, és még pálinkával kínálsz? - pattogott Zöld Marci.
Zóga már látta, hogy ennek a találkozásnak nem lesz jó vége, ezért így szólt:
- Igen, tudom, és most is megteszem veled, mert nem érdemel mást egy olyan gazember, aki ellopja saját cigány sógora lovát!
Zöld Marci erre hirtelen felugrott, odaszaladt a kocsma ajtajához, s lehúzta a rolót. Ijedt csend lett a kocsmában. Mindenki tudta, itt valami nagy dolog történik. Erő az erő ellen, vérre menő leszámolás, mert két cigány becsületéért verekedik. A kocsmáros gyorsan kiszökött, és elbújt a pincében.
Zóga mély lélegzetet vett, összeszorította a fogát, aztán felkapott egy széket, és nekiment az egész cigány rokonságnak. Ordított, ütött, zúzott, addig-addig, míg minden cigány sebesülten nem feküdt a padlón. Erős Zóga akkor felhúzta a kocsmarolót, s a leütött cigányokat az útszéli árok partjára rakta szép sorjában. Ekkorra a kocsmáros is előbújt a pincéből. Látja, mi történt, s így szólt:
- Úgy látom, nincs nagyobb baj, mert mind élnek; bár vagy nyolcat agyonütöttél volna belőlük! Nem lett volna nagy kár értük. Én vagyok a tanú rá isten és ember elott, téged támadtak meg, és egyedül győzted le mind a harmincat.
Erős Zóga aztán felrakta őket a kocsira, s elvitte az orvoshoz. Estig tartott, mire mindegyiket bekötözték. Egy cigány azonban megszökött. Éppen a Zóga feleségének a bátyja. Erre haragudott Erős Zóga a legjobban. El nem képzelnétek, hol talált rá: felesége szoknyája alatt! Oda bújt bizony, ami nem volt nehéz, mert akkortájt a cigányasszonyok nagyon bő, ráncos szoknyát hordtak. Erős Zóga azonban rátalált: megragadta feleségét, akit Pannának hívtak, és a szoba túlsó sarkába dobta, hogy csak úgy nyekkent bele, aztán megragadta a félelmében reszkető, gyáva cigányt. Panna tudta, hogy ha közbe nem lép, Zóga fél markával kiszorítja bátyjából a levegőt; könyörgésre fogta hát a szót:
- Jaj, kedves uram, Zóga! Ne bántsd az én szegény bátyámat, hiszen o nem hibás, nem oka semminek, csak haragod elől menekült hozzám!
- Nem bántom, Panna - felelte Zóga -, egyet azonban ütök rajta, úgy, hogy míg él, megemlegesse!
Erre Zóga olyat sózott rá, szegény cigány hat hétig csak mutogatott, nem bírt megszólalni.
A dolognak ezzel még nem lett vége: tárgyalás is lett belőle a bíróságon. A kocsmáros volt a koronatanú. Elmesélte, hogy s mint történt a verekedés, hogy Erős Zógát harmincan támadták meg, és ő egyedül küzdött meg velük. A bíró maga is csodálkozott, mert még ilyen tárgyalása nem volt. Fel is mentették Erős Zógát, sőt a bíró azzal búcsúzott, hogy szép szabadulást kíván neki.
Erős Zóga egy ideig otthon volt, de nem sokáig bírta, ki csavargás nélkül. Benne volt a cigányvér: mindig csak menni, menni! Mert a cigányokat még abban az időben egy láthatatlan erő mindig csak hajtotta: menni, menni!
Egyszer Erős Zóga szőlőre éhezett; elhatározta, lop magának egy kis szőlőt. A szőlőnegyedben betévedt egy kunyhóba; ahogy belép, hát mit lát? Egy hatalmas kígyót! Olyan vastag volt, mint Zóga dereka. Volt egy botja, végében vastag, hegyes szög. Nem sokat gondolkozott, fogta a botját, beleszúrt a kígyóba. A kígyó annyira vergődött, hogy még a falakat is kidöntötte, de Zógának nem tudott ártani, mert a bottal oly erővel szegezte a földhöz. Addig-addig vergodött-kínlódott a kígyó, míg végtére kimúlt. Zóga fogta, vállára vetette, és elindult vele a faluba. Olyan hosszú volt a kígyó, hogy háromszor is átalcsavarta a vállán, de a farka még így is a földet súrolta. Egyenest a községházára ment. Megkérdezték, kiféle-miféle, s o azt felelte, hogy ez és eféle; s mikor látta, hogy nagyon megijedtek az óriáskígyótól, megnyugtatta oket, hogy attól már ne féljenek, megölte a szöges botjával a szőlőben, a csőszkunyhóban. Ehhez tudni való, hogy a kígyótól az egész község régóta rettegett: annyira féltek tole, hogy még dolgozni sem mertek kimenni a szőlőbe. Most aztán meg akarták jutalmazni Erős Zógát, és ígértek neki egy házhelyet, ahová egy kunyhót építhet magának.
- Nem kell nekem házhely - mondta Zóga -, úgysem tudnék én egy helyben maradni! Ha jót akarnak tenni, adjanak nekem inkább egy vándor-iparengedélyt: bizony, még meg is hálálom - mondta Erős Zóga.
Teljesítették a kívánságát, vagyis olyan papírt adtak neki, mellyel mint vándoriparos bármerre járhat az országban. Erős Zóga fogta a papírt, zsebre vágta, aztán elindult hegyen át, völgyön át, maga sem tudta, hová. Ahogy ment, mendegélt, elérkezett egy nagy mocsárhoz. Egy hatalmas döglött ló feküdt benne, lehetett vagy négy mázsa. Két ember kínlódott vele: ráncigálták volna ki a mocsárból, de nem bírták.
- No, majd én segítek maguknak - ment közéjük Zóga -, pihenjenek addig egy kicsit.
Azzal fogta a ló lábát, jó erősen összekötötte, nyakába akasztotta, és egy szusszanás nélkül betette a kocsiba. Az emberek csak ámultak-bámultak.
- Honnan van magában ennyi erő?
Erős Zóga csak mosolygott.
- Hát nem látják, hogy óriás vagyok? - fújta fel magát egy kicsit.
Az emberek jutalmul egy üveg pálinkát adtak neki.
Eros Zóga ment, vándorolgatott tovább; egyszer csak egy nagy erdobe ért. Megpillantott egy barlangot. Abban a barlangban lakott az erdo réme: egy hatalmas medve. Mikor észrevette Zógát, kicammogott a barlangjából, és máris támadt volna neki. De Eros Zóga sem volt rest, gyorsan felmászott egy fára. A medve észrevette, hová menekült; fára mászni nem tudott, hát elkezdte a fa törzsét vájni, dörzsölni, hogy végül is kidöntötte volna a fát tövébol. Szerencsére volt Eros Zógánál egy kötél; mikor látta, hogy innen másként nem menekülhet, csak ésszel: hurkot kötött a kötél végére, leengedte a fáról, úgyhogy a hurok ráakadt a medve fejére. Akkor Zóga a fán a kötelet megrántotta, felhúzta a medvét annyira, hogy a lába nem érte a földet, majd a kötél végét odacsavarta egy eros gallyhoz.
A medve kínlódott egy darabig, de a végén csak megfulladt.
Eros Zóga lemászott, a medvét felkapta a vállára, s bevitte Kismadaras községbe. A községházán elmesélte, hogy s mint járt a medvével, s végtére hogy sikerült elpusztítania. Ott is házhelyet ígértek neki, de ott sem fogadta el. Boségesen megjutalmazták, aztán továbbállt azzal, hogy a medvebor árából vegyenek egy cigánygyereknek télire ruhát.
Nagyon eljárt az ido, osz lett, megjöttek a hideg napok: gondolta, haza kéne menni a családjához. Igen ám, de korán leesett a hó, megjöttek a kemény fagyok, utolérte a tél.
Akkortájt nem jártak még vonatok, gyalogosan pedig nem bírt volna hazajutni. Talált egy kis kunyhót; nem lakott abban senki: gondolta, itt átvészeli a telet, s tavasszal majd folytatja útját hazafelé. Talált a kunyhóban egy kis kályhát, deszkaágyat, az ágyon bundát, a sarokban egy csomó fát meg egy kannát.
"Megvan itt minden, ami télire kell, csak némi ennivalót kell még szereznem" - gondolta.
El is indult, és beszerzett magának télire lisztet, krumplit, zsírt, egy kis sót, és elhatározta, hogy tavaszig ki sem mozdul a kunyhóból.
Reggelenként begyújtott a kályhába, üldögélt, pipázott, ki-kinézett az ablakon, és gyönyörködött a szép havas téli tájban, az erdos-hegyes vidékben. No meg aztán fozögetett, evett, és aludt nagyokat.
Ahogy egyszer kitekintett az ablakon, látja, hogy egy hatalmas farkascsorda közeledik kunyhója felé. Nem volt gyáva ember, most azonban megijedt. Mit csináljon? Ha kimegy, felfalják a farkasok; ha nem megy ki, a kunyhóban pusztítják el. Emlékezett még édesapja történeteibol, hogy a vándorcigányok miképp védekeznek a farkasok ellen. Úgy tett o is: meggyújtott egy ócska ruhafélét, ráakasztotta egy botra, és kinyitotta az ablakot. Az égo rongy tüzétol-füstjétol a farkasok megijedtek, és elkullogtak a kunyhó környékérol.
Másnap arra járt a közeli uradalom intézoje a kulcsárával, szánkón. Két puska is volt náluk. Látták, hogy füstöl a kunyhó, megállottak, kopogtattak, beszóltak:
- Ki van itt? Nyisson ajtót!
Eros Zóga ajtót nyitott.
- Hát maga, barátom, kiféle-miféle, hogy itt az erdok között egyedül él? - kérdezte az intézo.
Zóga mondja, hogy kiféle-miféle, megmutatta vándoriparos igazolványát, erre aztán az intézo is barátságosabbra fogta a szót. Zóga aztán elmesélte, hogy járt a farkasokkal; csepp híja, majd megették.
- Hát bizony, magát itt el is fogják pusztítani - mondta az intézo -, mi is állandóan lövöldözzük oket, mert ilyenkor télen, mikor nagy a hó, úgy kiéheznek, hogy minden útjukba kerülo élolényt felfalnának. Maga egy pillanatig sem maradhat itt tovább, ha az élete kedves. Van valami cókmókja?
- Egy kis élelmem és egy botom minden vagyonom - felelte Zóga.
- Itt hagynánk magának egy puskát, ezzel boldogulna egy ideig; de azt tanácsoljuk, hogy akármilyen nagy ereju ember is, jöjjön szépen velünk, mert a farkasokkal sokáig úgysem bírna, olyan sokan vannak.
Zóga nem sokat tétovázott. Az élelmet nem vihette magával, fogta a botját, és úgy, ahogy volt, beült a szánkóba. Az intézo elvitte a majorjába. Onnan elindult a legközelebbi községig, onnan pedig, mit volt mit tennie, nagy kínnal-bajjal hazajutott a családjához.
Otthon élt csendesen, békességben egy jó darabig. Közben hogy, hogy nem, kibékült a sógorával, Zöld Marcival.
Összebékéltek, s megint elmentek lovat lopni. Sikerült, méghozzá fényes nappal, két-két lovat elkötni, mégsem volt olyan szerencséjük, mint az elso lólopáskor; észrevették a csikósok! Utánuk iramodtak, s el is fogták oket. A két cigány azonban nem hagyta magát, dulakodásra került a sor. Zöld Marci látta, hogy ennek nem lesz jó vége, gyorsan elbújt az árokba. Eros Zóga egyedül maradt a csikósokkal, de nem hagyta magát, egyedül küzdött. Zöld Marci pedig ahelyett, hogy segített volna Eros Zógának, a mély árokban gyorsan eliszkolt, és két lovat is elvitt magával.
Nem is tudnám megmondani, meddig viaskodtak egymással, elég az hozzá, Zöld Marci azalatt hazaért, s elmondta Zóga feleségének, hogy mi történt velük, az asszony elballagott férje után. Meg is találta nagy dulakodásban. Mikor meglátta Zóga, így szólt hozzá:
- De jó, hogy eljöttél, Panna! Vágd el a csikósok gatyamadzagját, hátha belegabalyodnak, s így majd hamarabb megszabadulok tolük.
Tudni való, hogy akkortájt még bo gatyában jártak az emberek; ilyen volt a csikósokon, de Eros Zógán is.
Mikor az asszony hallotta, hogy az ura mire kéri, gondolta, most megbosszulja, nem árt neki egy kis csihi-puhi, mert unta már a magányos életet, Zóga csavargásai miatt... Mit csinált, mit nem, nem a csikósok, de az ura gatyamadzagját vágta el. Ezzel ugyan nem változtatott a dolgon, mert Zóga így is jobban bírta erovel, és sikerült legyoznie a csikósokat.
Elindultak hazafelé. Mikor már egy jó darabot haladtak az úton, így szólt Zóga a feleségéhez:
- Megkértelek, asszony, vágd el a csikósok gatyamadzagját, te pedig az enyémet vágtad el! Azt szeretted volna, ha én pusztulok el. Ezt nem sikerült elérned, mert amit te nekem szántál, azt te kapod meg.
Azzal bedobta az asszonyt egy mély kútba. Fejkendoje leesett; összehajtogatta, eltette, aztán indult egyenest Panna apjához, anyjához, rokonságához.
Ott kedvesen fogadták, kérdezték, hol-merre járt, amióta nem látták. Zóga elmesélt mindent, majd elovette és megmutatta Panna fejkendojét. Bevallotta, hogy állt bosszút az asszonyon, amiért el akarta ot pusztítani.
- Jól tetted, fiam - mondta az apósa.
Marci, mikor megneszelte, hogy Zóga megjött, oly gyorsan elszaladt, hogy sehogyan sem tudtak ráakadni.
Zóga gyermekeit apósánál hagyta, és megint elindult vándorútra. De most már kocsival, lóval. Mikor egy nagy erdo mellé ért, megállt kocsijával, kifogta lovát, o maga pedig lefeküdt aludni. Mikor felébredt, látja, hogy lova eltunt. "Biztosan az erdoben kóborol" - gondolta, s elindult keresésére. Mikor az erdo közepébe ért, olyan sötét volt a suruségtol, hogy alig látott tovább az orránál. Ahogy ott tapogatózik fától fáig, hogy merre is menjen, egyszer csak megfogják az erdei betyárok. Vallatni kezdték, hogy kiféle-miféle. Zóga érezte, hogy most nagy bajba keveredett, innen nem menekül könnyen, hát hazugságra fogta a dolgot. Nem vallotta be, hogy a lovát keresi, hanem azt hazudta, hogy rabló, pontosan az erdei betyárokhoz igyekszik, és nagyon örül, hogy rájuk talált. A betyárok hittek is neki, nem is, bevezették egy barlangba. Ott voltak a többiek is, lehettek vagy negyvennyolcan. Zógát egyenest a rablóvezér elé vezették. A rablóvezér faggatására azt hazudta, hogy o bizony rabló, mégpedig Rózsa Sándor bandájából való.
- No, ez nem lehet igaz - mondta a rablóvezér -, mert Rózsa Sándor bandájából többen is vannak köztünk. Ismeritek-e? - kérdezte a betyároktól.
Azok bizony mindnyájan azt állították, hogy nem ismerik.
- Cigány vagy te, valld be oszintén - mondta a betyárvezér.
A cigány, ha mindent tagad is, de azt az egyet nem tudja letagadni, hogy cigány. Mi mást tehetett? Bevallotta.
A betyárok vezére elkezdett gondolkozni: "Ha ezt a cigányt most elengedjük, elárul bennünket; kitudódik a rejtekhelyünk. Jobb lesz, ha elpusztítjuk." Azt mondja az egyik rablónak:
- Eridj, és öld meg ezt a cigányt!
Azt mondja erre a rabló:
- Én betyárkodom; ha kell, éjjel sem alszom, akármit megteszek, de azt az egyet ne kívánd tolem, hogy embert öljek!
A betyárvezér küldi a másikat, de az sem vállalkozott rá. Küldi a harmadikat, az sem megy, majd így tovább, de senki sem vállalkozott. Mikor ezt látta a betyárok vezére, betétette Zógát egy üres hordóba, melybol belülrol szögek álltak ki. Akit ebbe a hordóba tettek, és lefelé gurítottak a hegyrol, annak bizony elege lett. A betyárok betették a hordóba, a hordót jól összeabroncsolták, a tetejét rászögezték, és otthagyták Zógát. Sajnálták szegény cigányt legurítani a hegyrol.
Egyszer egy farkas éppen arrafelé támforgott. Emberszagot érzett, és elkezdte kerülgetni, szagolgatni a hordót. A dugót közben Zógának belülrol sikerült kiütni, hogy egy kis levegohöz jusson. Ahogy a farkas ott dörgölodzött a hordóhoz, a farka valahogy a lyukon keresztül bekerült a hordóba.
Eros Zóga erre megfogta a farkas farkát, az ordas pedig megijedt, elkezdett szaladni, s a hordót Zógástul húzta maga után. Hol ehhez, hol ahhoz a fához ütodött a hordó, végül is darabokra esett szét. Így sikerült megmenekülnie a betyároktól. A farkas is örült, hogy ép borrel és ép farokkal megúszta.
Zóga egyenesen a kocsijához szaladt. Látja, hogy öreg lova ott legel a kocsi mellett; visszajött magától. Befogta, felült a kocsijára, és behajtott a közeli faluba.
A községben a perzekútoroknak elmesélte, mit látott, és hogy járt az erdoben, de bizony azok nem mertek a betyárok ellen menni, mert a betyároknak több fegyverük volt, mint az egész megyének együttvéve.
Eros Zóga ezután hazament saját falujába, húzott magának egy sátort, apósától visszavette három gyermekét, szép cigánylegényekké nevelte oket. Ott is halt meg a cigányság között, hetvenhét éves korában.
További cikkek
Cigány átok - az évezredes, rettegett titok
Zöld Marci, Erős Zóga
Árpád király három ikerfia
A vaserejű Móga
Betyár volt-e Cigány Jóska?
Összes cikk megtekintése
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Makai István köszöntője
Caramel: Együtt
II. Roma-magyar véradó nap
Roma-magyar közös ebéd
Egy közös asztal mellett elfogyasztott ebédre és egy jóízű beszélgetésre szeretnénk meghívni Önt. Egy asztalnál ülve könnyebben megérthetjük és megismerhetjük egymást…
Hm... Ez érdekel!
A közoktatásról
Úgy véljük, a romákat érintő súlyos előítéletek és a hazai cigányságot sújtó hátrányok csökkentéséhez, megszüntetéséhez az oktatás és képzés jelenti az egyik legfontosabb esélyteremtési, esélykiegyenlítési lehetőséget…
Hm... Ez érdekel!
 
             
Webmesterünk a közös jövő!
Címünk: 1073 Budapest, Barcsay u. 11. Tel.: (06-1) 789-0517 Fax: (06-1) 789-0518
E-mail címünk: info@rptinfo.hu
 
English